Az oldal egyik célja, hogy népszerűsítse a kétnyelvű nevelést. Az Interneten kutakodva számos olyan forrást találni, amely a kétnyelvűségről szól. Azok, akik ebben hazánkban az élen járnak megosztják a technikájukat és módszereiket, sokat tanulhatunk tőlük. A kétnyelvűséghez vezető út azonban nagyon sokféle lehet.
“Egyszerű” a helyzete azoknak a családoknak, ahol eltérő a szülők anyanyelve, vagy ahol a gyermek idegennyelvi környezetben születik. Ilyenkor ugyanis a szituáció adott: mindkét szülő, vagy a környezet nyelvét hallván és használván a gyermek kétnyelvű lesz.
A kétnyelvűvé válásnak ugyanakkor vannak más, mesterséges változatai is. A nem vegyes házasságban vagy külföldön élők is szeretnék biztosítani gyermekük számára a nyelvi előnyt, ezért sokan már gyermekük óvodás korában, mások még korábban elkezdik az idegennyelvi fejlesztést. A kétnyelvűség szempontjából nyilván nem mindegy, hogy hány hónapos vagy hány éves korában találkozik a kisgyermek az új nyelvvel, igaz, ez a tudás később csiszolható.
A módszerek is különböznek abban, hogy a szülők miként vezetik be a második nyelvet a gyermek életébe. A már említett óvodai nyelvtanítás mellett az is lehetséges, hogy a szülők veszik kezükbe a nyelvtanítást. Nálunk is ez a helyzet áll fenn; a mi célunk az, hogy óvodás korukra a kicsik már jelentős nyelvtudással bírjanak.
Ehhez először is azt kellett eldönteni, hogy mi hogyan fogjuk kivitelezni a tanítást. Hallottunk olyan módszerről, amelyben az egyik szülő (rendszerint az anya) tanít, de a tanítást időhöz vagy helyhez köti. Ez előbbi azt jelenti, hogy a gyermek például vagy csak délelőtt, vagy csak délután gyakorol, tanul − természetesen játszva. Az utóbbi szerint a gyermek egy adott helyen, például csak az udvaron, vagy csak a kertben, vagy egy bizonyos szobában találkozik az idegen nyelven, mert a szülő ott angolul beszél hozzá.
Apaként azonban én úgy gondolom, hogy akár a helyhez, akár az időhöz kötött nyelvtanítás nehézségekbe ütközhet. Már csak a munka miatt is kevesebb az együtt töltött órák száma, mint egy édesanya esetében, ugyanakkor lényeges, hogy a gyermek a lehető legtöbbször és a lehető leghamarabb találkozzon egy másik nyelvvel. Lehetőleg a születése pillanatától, mivel ez a kétnyelvűség szempontjából meghatározó.
Ezt mind figyelembe véve egyértelmű volt a döntés számunkra. A mi módszerünk az, hogy a gyermekek magzat korától kezdve mindig, mindenhol, mindenki előtt és minden körülmény között angolul beszélek hozzájuk. Ha nem így tennék, összezavarnám őket, s később nem értenék, hogy miért váltok nyelvet velük szemben, arról nem is beszélve, hogy könnyen elmaradhatna a napi angolul tanulás.
Szerencsére olyan emberek vannak a környezetünkben, akik üdvözlik a mi megközelítésünket. Persze mi is találkoztunk csodálkozó emberekkel, vagy velünk egyet nem értő véleménnyel is, de az emberek reakciójának egy külön bejegyzést szentelnék.
A lényeg, hogy Leához és a kis Dörmikéhez (Petike) csak angolul beszélek helytől és időtől függetlenül. Így van ez az orvosnál, a lovardában, az uszodában, a postán, a zöldségesnél és a boltban, de az autószerelőnél és a gázóra leolvasó előtt éppúgy. Igazából még sosem szóltam hozzájuk magyarul, s most már el sem tudom képzelni, hogy magyarul beszéljek velük, annyira természetessé vált. Minden fejben dől el.