A kétnyelvűséget és a kétnyelvű nevelést tévhitek és kételyek övezik. Ezek közül szedtem egy csokorba párat, amelyeket a neves nyelvészprofesszor, François Grosjean kutatása segítségével és a saját tapasztalataim alátámasztásával szeretnék eloszlatni.
Az egyik tévhit az, hogy a kétnyelvűség ritka jelenség. Valóban igaz, hogy Magyarországon kevesen nevelik (természetes vagy mesterséges) kétnyelvű környezetben a gyermekeiket, ugyanakkor a becslések szerint a világnak csaknem fele kétnyelvű, másképp szólva két vagy több nyelvet beszél a mindennapi életben.
A másik tévhit magával a nyelvtudással, illetve annak mértékével kapcsolatos. Egyesek szerint a kétnyelvű beszélő mindkét nyelven ugyanolyan szinten van. Természetesen ez nem így van. Annak megfelelően, hogy melyik nyelvre milyen mértékben van szüksége a kétnyelvű beszélőnek, s hogy melyiket milyen gyakran használja, az egyik nyelv dominánsabb a másiknál. Erre a saját családunk kapcsán már tudok példát mondani, ami azt is jelenti, hogy ez a jelenség már korán, egészen kisgyermek korban megfigyelhető. Leácska, a három és fél éves kislányunk esetében már gyakran jelentkeznek az angol elemek, szavak, szókapcsolatok, mondatok, mondókák és dalocskák formájában. Nem mellékes azonban az a tény, hogy bármennyire is sok az angol inger (továbbra sem beszélek a gyermekeimmel magyarul), nem kelhet versenyre a magyar nyelvvel. Ezzel kapcsolatban jegyzem meg azt, hogy az inger mértéke, nagysága mennyire meghatározó.
A nyáron együtt töltött hónapok után Leácska 2015 szeptemberében elkezdte az óvodát. A szabadidő eltűnése mellett az együtt töltött alkalmak számban és időtartamban is drasztikusan csökkentek. Naponta jegyzem fel a gyermekeim (egyelőre inkább Leácska) megnyilvánulásait, s látható, mennyivel kevesebb volt, érezhetően csökkent az angol megnyilvánulások száma akkor, amikor elkezdődött az ovi. Nyilván, ebben az is benne van, hogy nem csak az angol nyelven érkező inger lett kevesebb, hanem a magyar is több lett. Ugyanakkor szeretném megjegyezni azt is, hogy ez nem egy végső és statikus állapot; arról, hogy hogyan változott meg ez a helyzet kevesebb, mint egy hónap alatt 2016 januárjában, a későbbiekben még írok.
Szintén a gyermekekkel kapcsolatosak azok a tévhitek és aggodalmak, amelyek szerint a gyermekek a két nyelv miatt csak később kezdenek el beszélni, mivel a nyelvelsajátítás lassabban történik. Szintén saját tapasztalat alapján cáfolom meg ezt: Leácska alig 11 hónaposan már túl volt az első angol és magyar megnyilvánulásán is – a nyelvelsajátítás semmilyen késést vagy elmaradást nem mutatott.
A két nyelv kapcsán gyakran merül fel az a félelem, hogy a beszélők keverik a két nyelvet. Elképzelhető, hogy egészen kicsi gyermekeknél keverednek az elemek; ez látható is a feljegyzésekben. Ahogyan azonban a gyermek nő, a nyelvet is egyre biztosabban használja a kis beszélő. Egyre jobban tudnak alkalmazkodni a környezethez és felismerik a szituációt, amelyben megnyilvánulnak. Leácska még csak 3 és fél éves, de már most egyre gyakrabban vált angolra, amikor velem van együtt, s amikor az együtt töltött idő huzamosabb, ez hatványozottan igaz.
Amikor a kétnyelvűség népszerűsítéséről szóló cikkeket olvasom, mindig szánok néhány percet az olvasói vélemények megismerésére is. Még a kétnyelvűséget alapjában elfogadó olvasók is kétkedve állnak ahhoz, ahogy a gyermek kiejtése alakulhat, illetve, ahogy feltételezésük szerint alakul. Nagyjából arról van szó, hogy, még ha el is ismerik a szülővel történő nyelvelsajátítást, negatívumként említik, hogy a kiejtés és az akcentus a szülő (feltételezés szerint kifogásolható) kiejtése lesz.
A Nyugat-magyarországi Egyetemen beszéltem erről az egyik tanárommal, s arra jutottunk, hogy a legrosszabb esetben is a gyermekünk a saját kiejtésünkkel fognak beszélni. (Talán fel tudnánk dolgozni ezt a csapást. 🙂 ) Ellenben, természetesen, ez nincs így. Egy idegen nyelvet tanuló beszélő kiejtését rengeteg tényező befolyásolja, s az inger nem csak a szülőtől jön, hanem más beszélőktől, dalokból, mondókákból, (lehet tiltakozni) TV-ből stb.
Végül, de nem utolsó sorban a kétnyelvűség a kognitív fejlődésre gyakorolt negatív hatását emelik ki, mint visszatartó erőt a kétnyelvű neveléssel kapcsolatban. A legutóbbi kutatások pontosan ennek ellenkezőjéről számolnak be: bizonyos kognitív feladatokban a kétnyelvű gyerekek jobban teljesítenek egynyelvű társaiknál.
Felhasznált forrás:
Grosjean, François (2010): Myths about Bilingualism. https://www.psychologytoday.com/blog/life-bilingual/201010/myths-about-bilingualism (letöltve: 2016. 02. 04.)